Gyógyulás, életminőség: mindkettőért küzdeni kell
2010. november 01. hétfő, 18:44
Több száz orvos résztvevőt várnak a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) budapesti kongresszusára. Nemzetközi előadók mellett a hazai onkológusok és a társszakmák képviselői is előadásokkal, poszterekkel vesznek részt a kétévente megrendezett, a legújabb onkológiai eredményeket felsorakoztató továbbképző fórumon, amelynek idei mottója: "gyógyulás jó életminőséggel." A 2010. november 11-13. közötti orvosi tudományos seregszemlét november 10-én betegnap előzi meg, amikor érintett betegeket, családtagokat és érdeklődőket várnak ismeretterjesztő előadásokkal, konzultációs lehetőséggel.A Daganatos Betegek Napjának, amelyre az egész országból várják az érdeklődőket, Budapesten a II. kerületben található IBS Konferencia Központ ad otthont. A 10 órakor kezdődő megnyitót követően Tímár József nemzetközileg is elismert patológus professzor tart előadást a daganatos betegségek örökölhetőségéről, majd Lugasi Andrea, az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet főosztályvezető-helyettese az alternatív kezelések értékéről értekezik.
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége képviseletében Kovács Ildikó dietetikus a rákbetegek étrendjével összefüggésben ad praktikus tanácsokat. Rohánszky Magda onkopszichológus, a Tűzmadár Ház vezetője ahhoz próbál fogódzót nyújtani, miként lehet a betegség alatt, majd a kezeléseket követően folytatni az életet.
A déli órákban kerül sorra a vastagbélrákos és végbéldaganatos betegek élhetőbb életéért dolgozó Meggyógyulhatsz Egyesület bemutatkozása, majd B. Papp László egészségügyi szakújságíró beszél a betegséggel összefüggő információszerzés buktatóiról, illetve számol be a Rákgyógyítás magazin és a www.rakgyogyitas.hu portál célkitűzéseiről és az elmúlt években elért eredményeiről.
Az ebédszünetet követően 14 órakor fórum kezdődik, amikor a résztvevők előzetesen összegyűjtött kérdéseire szakértők válaszolnak, 15 óra után pedig kiscsoportos foglalkozásokon való részvételre nyílik lehetőség azok számára, akik a délelőtti előadások nyomán részletesebben érdeklődnek a dietetikai tréning, a stresszkezelés vagy a pszichológiai csoportok iránt.
A rendezvényen a részvétel ingyenes, a program ideje alatt étkezéseket is biztosítanak. A korlátozott befogadóképesség miatt ugyanakkor jelentkezéseket csak előzetes bejelentkezés esetén tudnak fogadni: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. (06-1) 429-0146 vagy (06-1) 312-1582.
A helyszín megközelíthető a Moszkva térről vagy a Déli pályaudvarról vagy a Móricz Zsigmond körtérről a 61-es
villamossal – átszállás nélkül – Kelemen László utcai megállónál Hűvösvölgy végállomás felé. Onnan az út túloldalán visszafelé kb. 100 méter, 3 perc gyalog.
Forrás: Rákgyógyítás - Gyógyulás, életminőség: mindkettőért küzdeni kell
Onkológia Napról-Napra
- Egyre több ráktípus ellen lehet hatékony az EGFR gátlás
- Daganatos tünetegyüttes: paraneopláziás szindróma
- Fittyet hány a fájdalomra az elfoglalt ember agya
- Válaszokra várnak a fej-nyaki daganatos betegek
- Tudnivalók az áttétes vastagbélrák célzott terápiáiról
- Kiújult vastagbélrák: személyre szabott kezelési terv kell
- 1% - Támogatás az onkológia falain túl is
- A Rákgyógyítás Facebook-oldala: hírek és Olvasóink tapasztalai