MKOT kongresszus 2012-ben: "Célzottan a gyógyulásért!"
2012. február 15. szerda, 09:00
Társaságunk soron következő, VII. kongresszusát 2012. november 8-10. között Budapesten rendezzük. Előző kongresszusaink sikerére való tekintettel, ez alkalommal is hagyománykövető módon felépített rendezvényt terveztünk. A kétévente rendezett kongresszuson ezúttal is - az európai ráktársaság vezető személyiségeinek bevonásával - szeretnénk lehetőséget nyújtani a klinikai onkológia legmodernebb vívmányainak megismerésére, illetve a hazai klinikai onkológiai ellátás tudományosan feldolgozott eredményeinek értékelésére.
Az elmúlt évek korszerű daganat-terápiás eljárásai egyes területeken meggyőző, más területeken szerényebb eredményeket hoztak. Önmagában az eredményes kezelés azonban kevés, főleg ha ez az életminőséget jelentősen rontja, így mindinkább előtérbe kerül a daganatok célzott kezelése. Kongresszusunk jelmondata ezért „Célzottan a gyógyulásért!”, fő témaköreit az adott területek legkiválóbb képviselői tekintik át hazai előadókkal együtt. A felkért előadásokon kívül mód lesz más daganatok kezelésével foglalkozó előadások bejelentésére.
Terveink szerint a hagyományoknak megfelelően a kongresszus előadás kivonatait megjelentetjük. A kongresszus keretében az onkológiai szaknővérek számára továbbra is külön szekciót szervezünk, illetve helyszínt biztosítunk a háziorvosi továbbképző oktatási szemináriumnak is. A kongresszust megelőző napon a betegszervezetekkel együttműködve megtartjuk a hagyományos, immár hatodik alkalommal megrendezett „Daganatos Betegek Napját”.
Előző rendezvényeink során kiemelkedő sikert arattak az egész napos gyógyszergyártó szimpóziumok. A VII. kongresszushoz kapcsolódóan ismét a legújabb gyógyszerekkel elért eredményeket összegzô szponzorált előadásokat szervezünk.
A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság VII. Kongresszusa lehetőséget kíván nyújtani a legvitatottabb kérdések megtárgyalására, a nemzetközi és magyarországi nézetek kicserélésére, ezzel is a hazai egységes kezelési és módszertani elvek továbbterjesztésére.
Reméljük, hogy a rendezvény alkalmat ad úgy az orvos szakmán belül, mind a társadalomban a legszélesebb körű konszenzus megteremtésére az onkológiai ellátásban. A Társaság vezetősége bízik a kongresszus sikeres lebonyolításában, melynek garanciája a tagság aktív közreműködése.
Sok szeretettel hívunk minden, a klinikai onkológia területe iránt érdeklődő szakembert a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság VII. Kongresszusán való részvételre.
Budapest, 2012. január 27.
Szánthó András, az MKOT elnöke
Bodoky György, a kongresszus elnöke
Onkológia Napról-Napra
- A Rákgyógyítás Facebook-oldala: hírek és Olvasóink tapasztalai
- Fittyet hány a fájdalomra az elfoglalt ember agya
- Tudnivalók az áttétes vastagbélrák célzott terápiáiról
- Daganatos tünetegyüttes: paraneopláziás szindróma
- Egyre több ráktípus ellen lehet hatékony az EGFR gátlás
- 1% - Támogatás az onkológia falain túl is
- Válaszokra várnak a fej-nyaki daganatos betegek
- Kiújult vastagbélrák: személyre szabott kezelési terv kell